A Mi Sztorink
Már évekkel a gyermekünk fogantatása előtt megfogadtam, hogy én nem fogok könyvekből gyereket nevelni. Voltak elveim, aztán lett gyerekem.
Rájöttem, hogy “ösztönből gyereket nevelni” nem is olyan egyszerű. Az elv egész jónak tűnt, csak éppen azt felejtettem ki, hogy míg régen a nagy családok napi szintű szoros kapcsolatban éltek egymással, és volt honnan elsajátítani az ösztönösnek vélt mozdulatokat és gondolatokat, addig én még senkit nem láttam babát fürdetni, és gőzöm sem volt róla, hogy milyen környezetet kéne biztosítanom az újszülött kisfiamnak.
Az egyetlen mázlink az volt Zolival, hogy a nászutunkon önkénteskedtünk egy svéd családnál, ahol voltak totyogók és kisgyerekek, akik egész más nevelésben részesültek, mint mi. Én ott egy nagy kulturális sokkot kaptam, de aztán elkezdte furdalni az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi a “jó” nevelési módszer?
Egyáltalán van-e olyan?
Azóta is kutatom a témát, és megannyi könyv olvasása után, megalkottuk Zolival a Szülő Klubot, amiben feldolgozzuk a kedvenc gyereknevelési könyveink tartalmát, hogy nektek – elfoglalt, 21. századi szülőknek – már pár tízezer oldallal kevesebbet kelljen olvasnotok a saját szülői utatok felfedezéséhez.
Adél
Egy apa szemszögéből
Már 25 éves korom óta biztosan éreztem, hogy szeretnék családot alapítani és jöhet a gyerkőc akár most is. 🙂 Akkor tájt ismerkedtem Adéllal, akiben egy társra találtam. Sok mindenben egyezett az értékrendünk többek között ebben és, hogy szeretnénk egy nagy családot. És bár közben eltelt jó pár év, meg is született első gyermekünk Nimród.
Mindig is érdekelt, milyen apának lenni, úgy éreztem én igazán férfiként így tudok a legjobban a kiteljesedni a sok kihívás és lemondások ellenére is.
Ezek vannak és lesznek akármelyik apa életében és nehezek, főleg a születés utáni első években.
Miután elköltöztünk az akkori lakóhelyünktől viszonylag messzire, egyébként is kissé magányos voltam, hiszen eltávolódtam az ismerőseimtől. Ezen felül, az első egy-másfél évben miután megszületet a fiunk, nagy szükség volt rám otthon. Sosem felejtem el, mikor a rég áhított, egy hónapra előre leszervezett igazi közösségi programom előtt 2 órával a gyereket lázásan, hányósan adják haza, na ez az érzés felbecsülhetetlen.
Újratervezés, közben a könnyem, pedig kicsordult a szememben.
Legbelül tudom, hogy ezek a pillanatok tesznek minket igazi felnőttekké, elengedni a saját egónkat és megtanulni előtérbe hozni másokat, akik fontosak nekünk. Szerintem ez a következő szintje annak, ami mostanában mindenhonnan folyik: Hogy te vagy az első, csináld azt, amit te szeretnél.
Megtehetném, de úgy döntesz, hogy most nem. És megéri, mert amit a fiam, feleségem ad nekem cserébe az felbecsülhetetlen. Igazából egy idő után ez is lesz az, amire vágyni fogsz.
Gyereket sok féleképpen lehet nevelni, mindenki mást talál meg benne, egy dolog viszont szerintem fontos: Tudjuk, hogy a partnerünk, mit miért csinál és a lehető legnagyobb egyetértés legyen közöttünk.
Tapasztalatom, hogy az anyukák szeretnék ezt a lehető legjobban csinálni, kutatnak, olvasnak, de a sok info sokszor talán nem jut el az apukákhoz.
Hivatásomnak érzem, hogy létrehozzunk egy olyan közösséget, ahol súlyt kap az apukák közti őszinte beszélgetés, mely során igyekszünk jobban megérteni az anyai oldalt is, hiszen, ha nekünk néha nehéz, képzeljük bele magunkat egy anyuka szerepébe is.
Ezt a vonalat képvislem én a Szülő Klub-ban.
Zoli
Kérdésed van? Írj nekünk!
SZÜLŐ KLUB
A tudatos szülők közössége.
Tanulj a lehető leghitelesebb forrásokból egy tapasztalt, támogató szülői közösségben!
