Beszélgetés – szülés után

A szülővé válás, már önmagában is egy olyan élethelyzet, amikor jól esik egy ítélkezésmentes, érzelmi biztonságot nyújtó közegben beszélgetni.

Előfordulhat, hogy a kórházban töltött napok során élsz meg nehéz pillanatokat, ilyen esetben akár telefonon is beszélhetünk. Már a szülés utáni első pillanatoktól elérsz. 

Gyönyörű élmény tud lenni a hazaérkezés a kisbabátokkal. Az első otthon töltött napok varázsában viszont felmerülhet benned a kérdés, hogy “Mi lesz velünk ezután? Hogyan fogok egyedül megoldani mindent, amikor apa visszamegy dolgozni?” Szívesen kísérlek, hogy együtt fedezhessük fel a megoldásaitokat az új kihívásokra.

Ha…

  • Nem jön egyből a rózsaszín köd, úgy érzed, hogy nem is érzel semmit
  • Aggódsz, mert túl keveset vagy éppen túl sokat alszik a babád
  • Úgy érzed, hogy nem eszik eleget a babád
  • Rengeteget sír a gyermeked és tehetetlennek érzed magad
  • Fáj a pocakja vagy a foga, és már mindent kipróbáltál, de semmi sem segít
  • Hiába van tele már jótanácsokkal a padlás, vagy éppen a hócipőd, mégsem úgy alakul a babázás, mint ahogy tervezted
  • Teljesen kimerültél, fáradt vagy és motiválatlan, pedig a csapból is az folyik, hogy ezt élvezned kéne.

… akkor jól jöhet egy megértő társ.

Nincs nálam varázsszer, csak elfogadlak, szeretgetlek, és te ettől bátor leszel.

Szeretettel várlak,
Adél