Beszélgetés – szülés előtt

Megannyi helyzet adódhat, amikor jól esik egy megértő társ a babavárás során.  Lehet, hogy “csak” éppen te vagy az első a baráti körből, aki babát vár, és így nehezen tudod megosztani az érzéseidet és tapasztalataidat, mert a többiek éppen más életszakaszban vannak. Vagy épp ellenkezőleg, már mindenkinek van babája, és mindenki mást mond, hogy hogyan […]

Beszélgetés – szülés után

A szülővé válás, már önmagában is egy olyan élethelyzet, amikor jól esik egy ítélkezésmentes, érzelmi biztonságot nyújtó közegben beszélgetni. Előfordulhat, hogy a kórházban töltött napok során élsz meg nehéz pillanatokat, ilyen esetben akár telefonon is beszélhetünk. Már a szülés utáni első pillanatoktól elérsz.  Gyönyörű élmény tud lenni a hazaérkezés a kisbabátokkal. Az első otthon töltött […]

Szoptatni Fogok!

Ha éppen babát vársz, és szeretnél hiteles forrásból tájékozódni a szoptatással kapcsolatos leggyakrabban felmerülő kérdésekkel kapcsolatban, akkor jó helyen jársz! Ezen a tanfolyamon egy egyszerű regisztrációt követően ingyenesen biztosítok lehetőséget számodra, hogy te is felkészülhess a kisbabád sikeres anyatejes táplálására. Témáink, a teljesség igénye nélkül:– Helyes mellretétel és szoptatási pozíciók – Kevés tej, túl sok […]

Beszélgetés

Te is hozol sérüléseket az anyaságodba a saját gyermekkorodból?  Félsz, hogy átadod a traumáidat a gyermekeidnek?Nem vagy egyedül! Az anyasegítő beszélgetések során kísérlek téged azon az úton, hogy gyermeknevelés során megélt kihívásokat a saját személyiséged fejlődésére fordíthasd. Ezáltal a saját mintáidat kijavítva jobb anyukájává válhatsz magadnak és gyermekeidnek is. Nem csak túlélni, de megélni is […]

Ingyenes Segítség Szoptatáshoz

Önkéntes szoptatási segítőként Balatonfüred és Tihany vonzáskörzetében tevékenykedem. A várandós édesanyáknak segítek a felkészülésben, személyes segítségnyújtással segítem a hozzám forduló párokat. Az alábbi esetekben tudok nektek segíteni: Szeretnéd majd szoptatással táplálni a babádat, és hiteles forrásból szeretnél információkat szerezni ehhez. Félsz, hogy nincs elég tejed, vagy hogy nem elég tápláló a tejed a babád számára. […]

Szülő Klub Csoport

Facebook csoportunkban te is részt vehetsz a szülői beszélgetésben a traumatudatos családi életről: – Kötődő és válaszkész nevelés – Új családtag érkezése, mint normatív krízis – Életkori sajátosságok, fiziológiás szükségletek – Evolúciós nevelés és kontinuum elv és biológiai norma – Mitől sérül a gyermek kötődése? – A szülői kiégés és töltődés, szükséglet egyensúly a családi […]

Online Mother Nature Anyakörök

A magányosság tényleg az anyaságunk velejárója? Úgy érzed, beszűkült a világ, mióta anya lettél?180 fokos fordulatot vett az életed?Sosem éred utol magad, úgy érzed soha nem elég jó, amit csinálsz? Sokan vagyunk így ezzel!  A babával anya is születik. Babánk születésével megszületik anyaságunk. Ez az új szerep egy új világ kapuja: Az anyaság egy kivételes […]

Online Könyvfeldolgozó Szülőcsoportok

A tudatos család /Dr. Shefali Tsabary/ 8+1 héten át szerda esténként online találkozunk, hogy együtt járjuk körül Dr. Shefali Tsabary: A tudatos család című könyve alapján, hogy hogyan tudjuk a gyermeknevelés és a családi élet mindennapjaiban felismerni a minket korlátozó traumáinkat és mit tehetünk annak érdekében, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek. 0. ingyenes alkalom: […]